Most egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető leves következik ;)
Tökéletes hűtve nyári estékre, de télen kicsit meglangyosítva is finom. A másik nagyon jó benne, hogy bármilyen gyümölcs hozzáadásával elkészíthető, legyen az (főleg nyáron) friss alapanyag, vagy a téli hónapokban fagyasztott illetve konzerv.
Én ebédre készítettem magamnak, és a gyümölcs, amit otthon találtam az a barack volt. Egy fogásosnak indult (végül annyi lett, hogy kínáltam is belőle és délutánra is maradt), így 2 nagyobb barackot megmostam, feldaraboltam, és körülbelül 3 dl szójatejbe tettem, és egy kanál mézzel kevertem össze. A főzés nélküli gyümölcslevest nagyon szeretem, már gyerekkoromban a menzán is sorban álltunk repetáért:D Innen is jött az ötlet, hogy csak bekeverem, és nem főzögetem.
Hozzávalók:
- gyümölcs (bármilyen lehet)
- tej és/vagy tejszín
- méz vagy cukor vagy édesítő
Pár hete fedeztem fel a DM-ben a szójatejet, elég jó áron sikerült hozzájutni és gondoltam kipróbálom. Csak ajánlani tudom. Amikor először csak úgy natúran megízleltem azt tapasztaltam, hogy liszt íze van, tejeskávé színe és tej illata. Beízesítve a legfinomabb illetve gyümölccsel. Főzéshez is szoktam használni, mert nagyon jól krémesít. De a receptben nyugodtan lehet sima tejet alkalmazni, /és/vagy tejszínt, mert a tejszín szintén krémesebbé teszi. Ha valaki nem szereti a nagyobb darabokra vagdosott gyümölcsöket, nyugodtan turmixolhatja is. Tényleg nagyon gyorsan kész és fincsiiiii :)
Jó étvágyat mindenkinek!